

"Nem nekünk szól a rádió" - ha láttad ezt a dalt gyerekek, felnőttek által együtt énekelni villázva, fejrázva az autóban vagy a nappaliban, elcsípted a rádióban, akkor az ÖNésÖN zenekar egyik slágerét hallgattad...
A minden korosztályt megszólító, retro hangzással színesített, trendi poprock zenekar 2020 nyarán alakult újjá, amikor a régi barátok teljesen véletlenül összefutottak egy ismert budapesti szórakozóhelyen és megbeszélték, hogy valamit kezdeni kell a régi és új dalaikkal.
Másnap már közös próba volt. Fél év múlva megvolt az első klip, majd rá 2 hónapra a második.
Egy évvel később 2021 decemberben pedig megjelent a Tegnapról mára című nagylemezük, amely előkelő helyen nyitott a MAHASZ eladási listán is 2021 decemberben.
A bandának hosszabb története is van, hiszen 1990-ben alakult, 95-ben megszűnt és a véletlennek köszönhetően újra egymásra találtak a srácok 2020-ban.
A 90-es évek elején Rocktáborok állandó vendégei voltak, vezették a Rock gyermekei slágerlistát is.
Jelenleg már rengeteg sikeres klubkoncerten túl vannak, 5 daluk stúdió/színpadi koncert változata televízióban, zenei csatornán forog jelenleg is.

Tippán József "Juzuf" - ének
Varga András - szólógitár

Sándor Alpy - billentyű

Gombás László - basszusgitár, ének

Balassa Csaba - dob


